Írásom címét Mozart-tól (illetve szövegírójától, Lorenzo da Ponte-től kölcsönöztem). Témám is ez : a szövegkölcsönzés, csúnyább nevén a plagizálás.
A manapság méltatlanul hanyagolt Dürrenmatt-tól olvastam valamikor: felhasználni valaki anyagát saját munkánkban akkor nem bűn, ha azt kamatostól adjuk vissza!
Mi sem bizonyítja jobban megállapításának igazát, mint a művészet számos remekműve (Liszt parafrázisai idegen témákra, Arany Toldi-ja, vagy a Faust feldolgozások sora), melyek igazolják a „kölcsönzés” jogosságát. Ugyanakkor vannak bizony olyan embertársaink, akik úgy próbálnak meg idegen tollakkal ékeskedni, hogy azt megpróbálják eltitkolni.
Hogy ez nem magyar sajátosság bizonyítja a tény: például Kanadában az egyetemek már csak elektronikus formában fogadják be a szakdolgozatokat, tudományos értekezéseket, és az erre kialakított szoftverrel azonnal ellenőrizni tudják az esetleges szöveg-egyezéseket korábbi munkákkal.
(Kanadában tanuló egyetemista ismerősöm megjegyezte, hogy ha valaki lopni akar, akkor legjobb, ha például magyarból, vagy más egzotikus nyelvből fordítja az anyagot, az nem valószínű, hogy meg lenne az ottani adatbázisban!) Szóval a csalásnak számos módja van.
A rendszerváltás előtt rebesgették bennfentesek, hogy egyes miniszterek kivel íratták doktori értekezésüket, vagy szakdolgozatukat. Az elmúlt években pedig nagy felhördülést okoztak az interneten magukat ajánló önkéntesek, akik bármely témában vállaltak szakdolgozat írást - megfelelő díjazás ellenében.
Szóval a csalást valóban üldözni kell, de kiirtani szerintem nem lehet. Csak abban bízhatunk, hogy az emberi és szakmai kvalitás minősége dönt az érvényesülésben
